Európai utazások, .... és te merre utaznál??
Menü
 
Országok
 
Képek
 
Mit láttam?
 
Vidám percek/Viccek
 
Talán kiváncsi vagy?? Katt a képre !!

 
Franciáknál 2. rész.

Franciáknál is jártam 2. rész:

……Útjaim során Párizs és környékén kívül ellátogattam a La Manche csatorna partján fekvő La Havre városba, (Kora reggel vonattal indultunk útnak a Szajna torkolatánál fekvő, hatalmas kikötő, mely Európa egyik legjelentősebb hajózási központja, nevében azt a jelentést hordozza, hogy „védett kikötő”. A város – éppen helyzetéből, stratégiai fontosságából következően – a 2. világháborúban szinte teljesen elpusztult, a romokból kellett újjászületnie. Régi műemléke ezért szinte alig maradt, az is inkább csak töredékesen. Az újjáépítés viszont olyan remekül sikerült, hogy a város – Rotterdam mellett – az európai városépítő mérnökök véleménye alapján a kontinens legjobban, legáttekinthetőbben felépített települése. Ezt a turista is érzi. Bár az egyhangú épületekből felhúzott utcasorok sokat levonnak az előbbi kijelentés értékéből, az utcák tényleg nagyon szellősek és jól átláthatóak.       A vasútállomásról szinte nyílegyenes úton lehet eljutni Le Havre központjába, a hatalmas toronyházzal büszkélkedő városházához. Az épület mögött csodálatos park és Európa egyik legnagyobb tere terpeszkedik, a vele szemközti utcákban pedig a város bevásárló-utcái lüktetnek      A városháza tornyától a piac felé indulva juthatunk el pár perces sétával a tengerpartra. Le Havre-ban minden a tengerről szól. A part menti több kilométeres, gyönyörűen kiépített sétány jobb oldalon egy kis hegyoldalra kapaszkodik fel, ez Saint Andresse, a város előkelő üdülő negyede, ahol például a franciák nemzeti büszkesége, az aranytorkú Sarah Bernhardt is tartott fenn házat egykoron.  Bal felé fordulva pedig elérhetjük a személy- és teherhordó hajóknak kialakított kikötőket és medencéket. Percenként fut be egy-egy hajó, ami nagyon szép látvány. A vízzel szemben kilométereken át kissé unalmas, de gyönyörű nagy ablakokkal és erkélyekkel ellátott, a rövid vagy hosszabb nyaralásra érkező turistáknak kialakított szállóhelyek sorakoznak. A tengerpart kavicsos, sétányán szerda délelőtti ott jártunkkor is sok-sok felnőtt kocogott. A gyerekek pedig a parton kialakított játszótereken, sportpályákon futkároztak. Ebben a városban is azt figyeltük meg, hogy az emberek – még a rossz idő ellenére is – nagyon szeretnek a szabadban lenni és mozogni. A tenger mellett finom, párás a levegő, teljesen sós lett a szánk széle, ahogy ott sétáltunk. A kikötők bejáratánál számos zászló lobog, rengeteg nem-európai. A parton bal felé haladva értük el az ultramodern épületben található, Malraux-ról elnevezett képtárat.  A képtárnak van jó néhány késő középkori és újkori darabja is, nem csupán francia, hanem híres külföldi festőktől is, és nagyon szép szobrok is. A múzeumtól – tovább haladva nyugat felé a tengerparton – elértünk arra a kis területre, ahol épen maradtak a házak az 1944-es bombázások alatt. Kétszer-két kis utca csak ez, de nagyon hangulatos. Egy ódon, fával kirakott, érdekes udvarban álló itteni házban van a várostörténeti múzeum, amely az egykor Le Havre-on át is bonyolódó fűszer- és elefántcsont-kereskedelem emlékeiből is bemutat néhányat. A régi utcácskák bejáratánál áll ma is a halpiac. Kis, egymástól fallal elválasztott betonstégeken kínálják portékájukat a halászfeleségek. Van itt homár, rengeteg kagyló, naphal és megszámlálhatatlan fajta tengeri állat. És kígyózó sorok a friss csemegéért... A cserzett arcú, egykedvűen szemlélődő, combközépig érő gumicsizmás halászokból is láttunk egy-kettőt. A halpiacról visszasétáltunk a modern híd közelébe, amely már a városközpontot jelzi, és az üzleti negyedet érintve elsétáltunk a Magas-város (Haute-ville) irányába, ahol csodálatos házikók állnak, mesebeli udvarokkal. Buszok és funikulár (fogaskerekű) is visz a magasabban fekvő részekre. Egyre több részlete tárult elénk ezeknek a különös, angolos hangulatot árasztó lakóházaknak. Le Havre-ban is találkoztunk az emberek páratlan udvariasságával és kedvességével. Késő este holt fáradtan érkeztünk vissza Párizsba ), az Atlanti óceán partjánál lévő Nantesbe ( két éjszaka és egy nap Párizs után megint vonatra szálltunk és alig 2 óra alatt megérkeztünk Nantesbe mely Egyszerre a Loire és Bretagne kapuja, az óceáni sós levegőben fürdő Nantes tradicionálisan a hétköznapi béke városa. A nyugati szelek frissen tartanak, a Loire visszfényei tündéri hangulatban fürdetik a házfalakat. A kávézók és a XVIII. századi háromárbocos aranykort idéző kikötő szervesen olvad bele a város hipermodern kulturális forgatagába. A városban úgymond kötelező megtekinteni a  bretagne-i hercegség kastélyát, a sziget szerkentyűit (machines de l’île), a Saint-Pierre-et-Saint-Paul katedrálist,  a Szépművészeti múzeumot, a botanikus kertet és az egzotikus pálmaházakat, a kikötő, a Feydeau sziget (île) kovácsoltvas díszeit és a középkori boltívek groteszk záróköveit, a Pommeraye passzázst, a Sainte-Anne dombra és a Loire-ra nyíló meseszép panorámát, az Erdre kishajóit és a kastélyokat, a muskotályos pincészeteket, ha tehetik,  Európa legszebb tengerpartját és strandjait, a Baule és a Guérande félszigetet, és a legújabb: a Nantes történelmét bemutató múzeumot.  Nantes nagyobb része a Loire jobbpartján terül el; 5 külvárosa van, amelyek közül a legszebbek Feydeau és Gloriette szigeteken épültek. Templomai közül a legrégibb a VI. sz.-ban alapított és 1484. átalakított, szt. Péterről elnevezett dom gazdag portalékkal, pompás belső díszítésekkel; benne van II. Ferenc bretagnei hercegnek és nejének Foix Margitnak síremléke (1507-ből), a renaissance egyik pompás alkotása, továbbá Lamoriciere síremléke Duboistól. A szt. Miklósról elnevezett templomban Fournier püspök sírja látható. Egyéb jelentékenyebb épületei: az egykori bretagnei hercegek palotája, a pompás igazságügyi palota, az oszlophomlokzattal és szobrokkal díszített börze, az École des sciences, nagy árutárak (les salorges) és kaszárnyák. Vannak azon kívül a városnak szép sétahelyei (Cours Cambronne, 1848 óta Cambronne generális bronzszobrával, Cours St. Pierre és St. André), számos boulevardja, amelyek közül különösen a külsők igen szépek, botanikus kertje, A De la Fosse-rakparton áll a Maison des Tourelles, ahol a Nantesi ediktumot írták alá. Kulturális intézményei: hidrográfiai iskola csillagvizsgálóval, zenei konzervatórium, nyilvános könyvtár, művészi múzeum régiség- és természetrajzi gyűjtemény, akadémiai társaság, különböző szak-, közép- és népiskola és több tudományos és jótékonysági egyesület. Nantes az ókorban a namnéták fővárosa, Condivicuum vagy Portus Namnetum, későbben Namneta nevet viselt, a középkorban a bretagnei hercegeknek alapított, amely a nagy francia forradalomig állott fenn. IV. Henrik itt adta ki a városról elnevezett ediktumát. Ez már a második város ahol a haza (Párizsi szállás) utazás során megállapítottuk, hogy egy nap az nagyon kevés, de sajnos a szabadság hossza véges. Újabb Párizsban eltöltött nap után kivételesen nem tenger – óceán partra indultunk hanem Lyon volt az úti cél. Ez a város Franciaország harmadik legnépesebb városa, második legnagyobb agglomerációja Délkelet-Franciaországban, a Rhone és Saone folyók összefolyásánál. Rhone - Alpes régió és Rhone megye székhelye, kiemelkedő jelentőségű gazdasági, tudományos és technikai központ. Belvárosa a Világörökség részét képezi. Sok érdekesség között érdemes keresni és megnézni a Vieux Lyon (reneszász városrészt),  Place des Terreaux és a Városházát,  Operát,  Három Gall Amfiteátrumot,  Antik színházat, Place Bellecourt,  Parc de la Tęte d'Ortot,  Fourvičre tornyát, traboule-ok (átjáróutcákat),  Saint-Nizier templomot, Saint-Martin d'Ainay apátságot, Hotel-Dieut, Szent Bonaventúra templomot, Croix-Roussét, Notre-Dame de Fourvičre bazilikát, Prímási székesegyházat  és a Cité International (modern városrészt). Egész napos talpalás és nézelődés után megint felültünk a szuper vonatra a TGV-re,  hogy  ettől a közlekedési eszköztől is búcsút vegyünk). Még javában rendezgettük a fejünkben a látottakat mikor röpke 2 óra alatt Párizsba értünk. Késő este volt de a várostól is lassan búcsúzkodni kell mert ezen utazás során este utoljára láttuk. Másnap utolsó napunkon, csomagoltunk és vásárolgattunk , hogy este útnak induljunk és az éjszakát utazással töltve reggel a „Csendőrős” filmekből ismert a Földközi tenger partján lévő St Tropezbe ébredjünk. (Reggel, mondhatnám hajnalban érkeztünk St.Tropezbe mely első benyomásra kis halászvároskának  tűnt. A kikötőnél már ekkor nyüzsgő élet volt.  A nyüzsgő óváros, berendezkedett a turizmusra: minden sarkon hajókirándulásra invitálnak és kb. duplájába került mint az eddigi helyeken.  A kikötőt elhagyva a kertvárost rejtő félszigeten is körbe néztünk  amely feltárta előttünk St. Tropez valódi arcát. Ámultunk – bámultunk az itt sorakozó kastélyok között, mely  a francia filmcsillagok és a helyi felső tízezer birodalma.  Gondolkodtunk egy jet-ski  bérlésen, de mikor megláttuk az árat lemondtunk róla (4 Euró/perc - min. 20 perces bérlési lehetőseggel, ahogy bárhol a világon). A tengerparton sétálás valóságos kivett minden erőnket. A part maga homokos, viszont erősen lejt. Séta közben bokáig süppedtünk.  Az árak miatt örültünk, hogy még Párizsban feltöltöttük a készleteinket. Kora este indultunk tovább és megegyeztünk abban, hogy Szép kisvárosban jártunk, de ide csak lottó 5-s után érdemes jönni.) Éjfél  környékén értünk Marseille-be, ( A város második legnagyobb városa Franciaországnak és a legnagyobb kikötője. Marseille-nek sok csodálatos nevezetessége van a régmúltból. A kikötővárosnak 27 hektár területű, téglalap alakú öble van. A rakpartjait még XII. és XIII. Lajos uralkodása idején építették 3,5 kilométer hosszúra. A múlt század derekáig ez volt Marseille egyetlen kikötője. Később kezdték el az északabbra található Joliette medence kialakítását. Manapság nemcsak luxusjachtok, de halászbárkák is egyaránt ringatóznak az öböl vízén. A látvány lenyűgöző, főleg a Fort Saint-Nicolasból, vagyis a Szent Miklós-erődből. Az öböl bejáratát mindkét oldalról hatalmas épületegyüttes veszi körül, a Szent Miklós-erőd mellett a másik oldalon a Fort Saint-Jean, vagyis a Szent János-erőd. Nem messze az öböltől található a városháza, a Cathédrale de la Major, és a Hotel de Ville, ahova hangulatos, szűk sikátorokon keresztül juthatunk el. Marseille püspöki székhely is. A régi katedrális jelentős részét már lebontották, és helyére a 19. század második felében bizánci stílusú székesegyházat építettek fel. Marseille régi és új városrészekből áll. A két részt a Rue Cannebiere, Cours Belzunce, a Rue d'Aix és Boulevard des Dams választja el egymástól. Marseille régi városrészének utcái szűkek és kanyargósak, főként a szegényebb emberek által lakott terület. A Rue de Rome, Cours Belzunce és a Rue d'Aix egy hosszú, egyenes utca, amelyet fákkal ültettek be. A gyönyörű Rue Cannebiere, a Rue Noailles és az Allée de Meilhan, Boulevard de la Madeleine Marseille legforgalmasabb utcái közé tartoznak. Az új városrészben is számos, nagy, palotaszerű épület található. Ezen terület nem mindenütt egyenletesen sík, vannak nagyobb kiemelkedések a városban, mint például a Carpaiagne, ami 646 méter és a Gardiole, ami 548 méter magasan fekszik. Marseille-ben igen kevés régi épület található, a régi templomai között is alig találunk valami érdekeset. Ezalól csak a Szent Viktor-kolostor a kivétel, mivel a kereszténységből való katakombák találhatóak benne. Marseille-ben sok templom található. Közülük az 1893-ban felszentelt neobizánci székesegyház a legérdekesebb. Belül gazdag díszítések tarkítják. A templomot az egykor híres Notre-Dame de la Garde helyén emelték fel. A gót Szent Mihály Templom is Marseille-ben található, amely akár 4000 embert is képes befogadni. 1862 és 1870 között épült a Palais de Longchamps, a profán épületek közül a legszemreméltóbb. Espérandieu műépítő építtette, nemcsak mű- és természetrajzi gyűjteménnyel, de egy gyönyörű szökőkúttal is rendelkezik, ami a hatalmas kupolája alatt helyezkedik el. A városházán kívül további érdekes épületek is vannak, mint a Puget szobraival és kariatidokkal díszített igazságügyi palota, vagy a börze, aminek egy görög templom volt a mintája építése során, és az Arc de Triomphe, David d'Angers és Ramey híres szobraival és basreliefjeivel díszítettek. A régi kikötő bejáratának északi oldalán található a Fort Saint Jean, vele szemben van a Fort Nicolas, azután meg a citadella és pár ágyúüteg. A Prado a legjobb a sétahelyek közül, a mindössze 4 km-es út a Place Castellanet-ót a tengerrel köti össze, ahol a parton lévő Chemin de la Corniche-hez juthatunk. Marseille környékén számtalan nyaraló található a Bastides és Cabanonsban. A kikötőváros mellett néhány kisebb sziget terül el, mint a Pomegue, Ratonneau és a híres If vára, amit Dumas Monte Cristo grófja című regényéből is ismerhetünk, vagy a Château dálffel, amely például börtönül szolgált.  Marseille-nek sok kulturális intézménye is van. Az élükön áll az Académie des sciences, a lettres et arts, illetve az orvos-gyógyszerész iskola, a jogi akadémia, felsőbb kereskedelmi iskola, zene konzervatorium, művésziskola, hajós-, siketnéma-iskola. Ezeken kívül megtalálható még a városban az École Belzunce, amely egy fontos egyházi kollégium, a nyilvános könyvtár, amely kb. 100000 kötettel rendelkezik, a csillagvizsgáló, a botanikus- és állatkert, a Borbély-múzeum, amelyben érdekes régiségekkel találkozhatunk, a Természetrajzi Múzeum, a képgyűjtemény híres olasz mesterek műveivel, és az orvosi, statisztikai, mezőgazdasági, műipari és földrajzi társaság is. Marseille-ben még nagyon érdekesek a calanques-ok, amik sziklafallal körbevett tengeröblök, és a Unité d'Habitation, ami Le Corbusier tervei alapján épült fel.  A városban az idegenlégió laktanyájától nem messze foglaltunk szállást, közel a kikötőhöz. A hosszabb ittlétnek némi kis strandolás volt az oka.) 4. nap este – éjjel indultunk tovább utolsó igazi Francia városba Nice-be((Nizza)) (Nizza és környéke ma már 4000 km túraúttal, 30 hegymászó területtel, 65 különböző mountain bike úttal, 200 barlangász helyszínnel, és mintegy 70 kanyonnal várja a nyaralókat. Így azok is kikapcsolódgatnak, akik egyáltalán nem vágynak a Cote d'Azure fényűző, luxusjachtos, hivalkodó plázsára. A strandok egyébként jól felszereltek, és Handiplage jelzéssel ellátott partszakaszokon a mozgáskorlátozottak is megmártózhatnak az azúrkék tengerben. Francia Riviéra - Cote d'Azur már évszázadokkal ezelőtt is kedvelt üdülőhely volt, de nem csak az úri családok számára, hanem a szerény körülmények között élő művészek és alkotók körében is. Míg a tehetősebbek a vízparton sütkéreztek, a művészek a hegyoldalban, remek kilátás mellett hűsöltek, és közben vászonra vitték a lenyűgöző panorámát. A turisták ma is előszeretettel keresik a félárnyékos hegyoldalakat, a hűvösebb hegyi falvak kis éttermeit, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a part irányába. Nizza közelében, alig hét kilométerre a várostól található Eze, az apró falu. A sziklaszirtek tetején szinte uralja a tengert és az alatta elterülő Nizzát. Gourdon szintén egy magaslati település, ahol még Viktória királyné is megfordult. Franciaország egyik legszebb falva, dacolva a széllel, sziklafalon magasodva nyújt gyönyörű panorámát. Coaraze az olajfák között terül el Nizzától mintegy 25 kilométerre. A napfalunak is becézett településen a turistáknak megengedik, hogy felmásszanak a kápolna falán, hogy fényképeket készítsenek a panorámáról. A Nizza környéki falvak felé tulajdonképpen vaktában is elindulhatunk, mert rengeteg látnivalót tartogat a vidék. Ilyen például Saint Agniés Európa legmagasabban fekvő (800 m.) partmenti hegyi falva vagy Saint Paul de Vence és Moungis,melynek szépsége ma napig vonzza és vonzotta a hírességeket. A Cote d'Azur 40 kilométer hosszú plázsán mindenki válogathat homokos vagy kavicsos strandok és a kicsi vagy egészen nagy öblök között. A Riviéra keleti szakaszán Menton-tól Antibes-ig az apró kavics az uralkodó (kivéve Cannes-nál). A homokos partok Juan-Les-Pins-tól Théoule Sur Mer-ig húzódnak. A fürdőhelyek többsége ingyenes, de létezik 150 privát strand is, sőt néhány fürdőhely (Antibes, Cagnes Sur Mer, Monaco és Saint Laurent du Var) úgynevezett Handiplage minősítéssel bír. Ezeken a strandszakaszokon a mozgáskorlátozottak is élvezhetik a fürdőzést. Segítségükre van egy emelőszerkezet és egy néhány fős személyzet. A Cote d'Azur fővárosa, Nizza. Híres napsütéses időjárása és kedvező klímája bearanyozza az Óvárost és a népszerű virágpiacot. A Cours Saleya piac az ország legszebb piaca Nizza óvárosának szívében, ahol hétfő kivételével minden délelőtt, legalább száz kofa kínálja szebbnél szebb gyümölcseit. Az Anges Öböl mentén húzódó sétány (Promenade des Anglais) múzeumait érdemes a délelőtti forróságban felkeresni. A Matiss, a Renoir és a Chagall Múzeumba a belépők 4 és 6 euró között mozognak.  Nizzából indul a csodák vasútja, amely az egyik legkedveltebb turista program. Paillon, Roya és Bévéra falvain át, majd Breil-en keresztül jön a végállomás Tende. Az út során számos kulturális-, és természeti kincset fedezhetünk fel: barokk templomok, turistautak, kanyonok, meseszép vidékek. Májustól szeptemberig minden nap jegyet válthatunk erre a különleges útra. Teljes árú retúrjegy Nizzából Tende-ig 21 euró. Még pár érdekesség:  Az SNCF gyors- és expressz vonatai összekötik a Cote d'Azurt az összes francia tartománnyal és európai nagyvárossal. A Francia Riviéra TGV állomásai Nizzában, Antibes-ban és Cannes-ban találhatók. (TGV Méditerranée Párizs-Nizza: 5 óra 25 perc, TGV Avignon-Nizza: 3 óra 15 perc; TGV Marseille-Nizza: 2 óra 30 perc).Ez utóbbi egy belföldi személyvonattal közel 7 órás út volt nekünk, Igaz mi pont a lassúság miatt választottuk ezt a formát. A Nizzai nemzetközi repülőtér 7 km-re található Nizza belvárosától, 27 km-re Cannes-tól és 33 km-re Monaco-tól. Jellegzetessége, hogy a tengerpart mellé épített mesterséges „stég” szigeten helyezkedik el a kifutópályája. 2 éjszakát töltöttünk a városba egy szerencsés meghívás eredményeképp egy volt magyar család vendégeként. Kora reggel indultunk haza Magyarországra, utunkat megszakítva utolsó állomásunkkal, az önálló hercegségként emlegetett Monaco - Monte Carlóba, tettünk egy csavargást, hogy este ténylegesen haza induljunk. Pár érdekességet azért írnék eme F-1-es városállamról is. A Vatikán után Monaco a második legkisebb állam a világon. A Földközi-tenger partján, Nizzától 18 kilométerre keletre fekszik, a francia-olasz határ közelében, szárazföldön csak Franciaországgal határos. Az ország egy keskeny földsáv a  harmadkorban felgyűrődött, jobbára kristályos kőzetekből álló Tengeri-Alpok lábánál, legmagasabb pontja a 140 méteres Mont Agel. A Földközi-tengerbe nyúló Monacói-félszigeten és Monte-Carlo sziklakiszögellésén fekszik. 3 km hosszan és 200-500 m szélesen nyúlik el a parton. A terület teljesen urbanizált, ezáltal az ország az egyik legsűrűbben lakott terület a Földön. Monaco négy kerületre oszlik: Monaco-Ville városára, La Condamine kikötőjére, Monte Carlo lakó- és üdülőövezetére (itt található a híres kaszinó is), és Fontvieille tengertől elhódított területére. Klímája kellemes mediterrán, a Tengeri-Alpok magaslatai útját állják az északi légtömegeknek. Az évi középhőmérséklet: 15 °C. A január-februári átlagos minimum hőmérséklet 8 °C, a július-augusztusi maximum hőmérséklet 26 °C körül alakul, szinte örök tavasz van. A tenger nyaranta 23-24 °C-os, csapadék csak ősszel és télen hull. Az idegenforgalomban nem különül el élesen a nyári és téli szezon, de nyáron azért nagyobb a forgalom. A hercegség gyönyörű látképéről és kellemes, napos klímájáról egyaránt híres. A várost  genovai kolóniaként alapították 1215-ben. 1297 óta a Grimaldi-ház uralma alatt áll, amikor François Grimaldi és katonái ferences szerzetesnek álcázva elfoglalták Monaco erődjét. 1789-től 1814-ig a város francia fennhatóság alatt állt. 1815-től 1860-ig a bécsi kongresszus döntése alapján Szardínia protektorátusa volt, 1861-ben a francia-monacói szerződésben elismerték az ország függetlenségét. Ugyanakkor az ország elvesztette területének 95%-át - Nizzát és vidékét - Franciaország javára. Monaco hercege az 1911-es alkotmányig abszolút uralkodó volt. A versailles-i szerződés kiegészítéseként a franciák védnökséget vállaltak Monaco felett. III. Rainier herceg, Monaco előző uralkodója 1949-ben lépett trónra apja, II. Lajos után. 2005. április 6-án meghalt III. Rainier. Grace Kelly amerikai filmszínésznőtől 1958-ban született fia, Albert herceg követte a trónon, II. Albert néven. Egy 2002-es francia-monacói szerződés szerint, ha a monacói trónnak nincs örököse, a hercegség önálló állam marad, és nem válik Franciaország részévé (ahogy az a korábbi szerződésekben volt).  Este aztán utaztunk Olaszországon, Ausztrián át hazavonatoztunk. De……..mint írtam több alkalommal jártam Párizsba és nagy „gyerekként”  nem hagyhattam ki  Párizs és Európa játszóparkját az EuroDisnyeLand-ot, amely 32 km-re Párizs központjától, Marne-la-Vallée városában 566,560 km2-en fekszik. A fantasztikus európai Disneyland, amely csak az egyik Marne-la-Vallée két vidámparkja közül. Európa leglátogatottabb vidámparkjában 48 játék található, melyek 5 "világra" vannak osztva. A játékok a Disney cég filmjeire, és rajzfilmjeire épülnek, igen ötletes, és kreatív, és jól kidolgozott megvalósítással. Eljutás: RER A4: Végállomás, Marne la Vallée/Chessy állomás. A Charles de Gaulle és Orly repülőterekről közvetlen buszok is közlekednek Disneylandbe. Belépő 2008. év végéig 1 napos belépő: felnőtteknek 49 Euró, 3-11 év közötti gyermekeknek 41 Euró. Ezzel minden játékra ingyenesen, és korlátlan számban lehet felülni. Ezen kívül van még 2 és 3 napos belépő is. Nyitva tartás: 10:00-19:00, nyári hónapokon 10.00-24.00 ig. A belépő feljogosít a Disney területén valamennyi játék igénybevételére. A kapuknál a táskákat elég komolyan ellenőrzik, hogy senki ne tudjon semmit (élelmiszer-ital) bevinni, rontva ezzel a bent lévő vendéglátó egységek forgalmát. Sajnos szezonon kívül az aránylag rövid nyitvatartási idő, szezonban meg a nagy tömeg miatt szinte minden attrakció előtt komoly sorban állás van, így az egynapos belépővel szinte nem is lehet bejárni a parkot. Tapasztalatom alapján nagyon kis gyerekekkel (8 - 10év alatt) nehézkes a parkot élvezni, illetve e kor alatt a mesefigurák, csésze és egyéb kis hinták lekötik a gyerekek figyelmét, és ha ezt nézzük, akkor igen drága a kakashinta és a figurás körhinta.  10 év felett már jöhet a hullámvasút és a többi attrakció is. Szép, jó, és tényleg ki lehet kapcsolódni, de……egy 4 tagú családnak a belépő kb. 200 EURO, bent, egy - két üdítő esetleg ebéd, és néhány ajándéktárgy a rengeteg ajándékbazárból újabb kb. 200 EUROt  kiemel a zsebünkből, plusz Párizsból a kijutás és este a visszajutás újabb 50 EURO. Vagyis egy egynapos javarészt sorban állásból álló napunk, némi kis szórakozással, kikapcsolódással egybekötve közel 500 EURO-t kóstál, ami olcsó EURO mellett is kb. 125000,00 Ft  Mindenkinek jó szórakozást kívánok és legyetek újra vidám gyerekek az EURODISNEYLAND- ben.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pontos idő
 
Hányan jártak az oldalon
Indulás: 2008-11-16
 
Tudd hányadika van
2023. Június
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
Reklám
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77