Franciáknál is jártam:

Utazásaim során több alkalommal is sikerült Franciaországba eljutni. Több alkalommal direkt az ország megtekintése végett, de mint tranzitútként Spanyolország felé dél Franciaországot többször is megjártam. Utjaim során Párizs és környékén kívül ellátogattam a La Manche csatorna partján fekvő La Havre városba, az Atlanti óceán partjánál lévő Nantesbe, a Földközi tenger partján lévő St Tropez, Marseille, Nice, és önálló hercegségként emlegetett Monaco-Montecarlóba, Valamint az ország második legnagyobb központi területtel büszkélkedő Lyonba is. Utazásaim során utaztam Európa leggyorsabb vasútjának számító TGV nevű vasúttal melynek utazó sebessége  átlag 200-300 km /óra között található.  Így pl. a Párizs Lyon közötti 500 km távolságot pontosan 2 óra alatt teszi meg, mely gyorsabbnak tekinthető mintha repülővel tennénk meg ezt a távolságot, hisz mind Párizsban, mind Lyonban a város központból indulnak – érkeznek a vonatok, még a repülőterekre - ről  a ki –be jutás több időt vesz igénybe. A tengerparton illetve a partok közelében végigfutó vasútvonal pedig Spanyol utazásaim során váltak ismertté. Nos…..Párizs,: minden statisztika nélkül Európa öt legnagyobb városa között foglal helyet, hiszen a Párizsi „magban” közel 3 millióan, elővárosokkal együtt kb. 9 millióan, még a vonzását is beleszámolva kb. 12 millióan élnek e városban. Első utam e városba vezetett Bécs München Strasbourgon keresztül, hogy utjaim kiinduló pontja legyen. Többnapos utam programja egy-egy nap Párizs, egy-egy napos utazásokkal tarkítva. Az egy- egy napos utak lehetőség szerint a nagysebességű TGV vasúttal történtek, illetve az utolsó napokban tett utak éjszakai vonatozással szállás és idő spórolás végett.   Mint a turisták 90 %-a én sem jártam be Párizs mind a 20 kerületét melyek még 4 területre is oszlanak, a nevezetességek megtekintését osztottam fel több napra, hogy lehetőleg minél többet lássak belőlük. Ezek közül a legnépszerűbbek: Diadalív,( 1806-ban Bonaparte Napóleon építette az Austerlitzi győzelem után. Az építmény külsejére vésve Napóleon összes nagy győzelme, a kisebbek a Diadalív belsejébe van belevésve. A Diadalív egy körforgalom közepén áll a Champs Elyéses-n.), Eiffel torony, (ipari forradalom jelképe mára Franciaország szimbólumává vált. Gustave Eiffel alkotása mindig az érdeklődés középpontjában állt, de nem mindig a feltétlen dicsőítés tárgyaként. Volt idő, mikor le akarták bontani, majd 1964-ben műemlékké nyilvánították. De nézzük a kezdetektől, "Hogy is volt?", miként alakult a torony sorsa? A XIX. század végére felgyorsult az ipari fejlődés, az építészet is új technikai megoldásokat fejlesztett ki, és a világ számos országban kísérleteztek óriási épületek emelésével, mik sorra vallottak kudarcot. Már-már úgy tűnt, hogy nincs is használható megoldás, mikor Gustave Eiffel mérnök Franciaországban makacsul kitartott meggyőződése mellett, hogy lehet magas, kecses épületet emelni, mi nem csak szép, de praktikus is. Váltig állította, hogy egy konstrukció önmagában is szép, ha maradéktalanul megfelel a rendeltetésének. 1884 végére egy olyan 300 méter magas rácsos szerkezetű torony tervét készítette el, melyben minden egyes részlet alakját és helyét a teherviselésben, az erőjátékban ráháruló szerep - a szerkezeti funkció - határozza meg. Tette mindezt kizárólag azért, hogy bemutathassa az acél felhasználásából adódó szinte korlátlan lehetőségeket. Épp akkor történt, hogy a francia forradalom száz éves évfordulójára, az 1889. évi párizsi Világkiállításra tervpályázatot írtak ki, melyre a francia mérnök is nevezett Maurice Koechlin svájci mérnök és Emile Nougier társaságában. A több száz beérkezett pályázat közül az ő tervük nyerte el a kivitelezés jogát, melynek vezetője Eiffel lett.  Zsenialitása nélkül ma nem állhatna a torony. A világkiállítás szervezőbizottsága mindössze két évet adott a terv megvalósítására, ezért valóságos rohammunka vette kezdetét. Már az alapok elkészítésénél gondokba ütköztek, hiszen nem kevés problémát okozott az állandó vízszivárgás, amit Eiffel búvárharangokra emlékeztető, sűrített levegőjű fémkeszonok talajba helyezésével oldott meg. Ezek belsejében alakította ki a hatalmas torony alapját. A fokozatosan csökkenő torony íveit a vállalatnál dolgozó harminc mérnök elemenként külön tervezte meg, az elkészült darabokat pedig Eiffel öt kilométerrel távolabb lévő gyárából szállították a helyszínre, ahol 250 szakember hihetetlen sebességgel munkálkodott a megvalósításon. A kovácsoltvas elemeket szegecseléssel illesztették össze, ezért a gyártás során elkerülhetetlen volt a tökéletes pontosság. A mégis előforduló eltérések miatt a biztonság kedvéért még egy-egy 900 tonna teherbírású hidraulikus szerkezet is került a torony lábaiba, ezekkel lett kiegyensúlyozva az épület. Az 1,6 hektár alapterületű, 9700 tonna, 320,75 méter magas négyzetes tornyot több mint 12 000 elem és két és fél millió szegecs tartja össze. Az alsó pillér tizenhat íven áll, miket hidraulikus emelőszerkezettel láttak el, hogy az első emelet pontos vízszintezését végrehajthassák. Az első, második és harmadik szintre felvonó vezet, de a torony csúcsára 1710 lépcsőfok megmászásával lehet feljutni.  A huszonhat hónapos kemény munka 1889. március 31-én ért véget. Eiffel műve ekkor a világ legmagasabb, emberkéz által létrehozott épülete volt, és negyven éven át - egészen 1931-ig, a New York-i Empire felépítéséig - büszkélkedhetett is ezzel a címmel. A Világkiállítás idején kettő millióan keresték fel, napjainkban három millióan látogatják évente, s az egymást követő generációk mindegyikét elkápráztatja.  A siker persze nem volt mindig ennyire töretlen. A város művészeti és irodalmi elitje - mint akkoriban sok más modern dolgot is - ellenezte a tornyot, amit emiatt 1909-ben majdnem ledöntöttek. Megmenekülése annak köszönhető, hogy az akkoriban újnak számító távíróhoz szükség volt antennák elhelyezésére, amire a torony teteje kiváló lehetőséget adott. Először rádió-relé állomásként szolgált, majd 1921-ben innen szólalt meg az első, nyilvános rádióadás.  Az építmény első három szintje a nyilvánosság előtt is nyitva áll, mert az első emeleten remek éttermet rendeztek be a Világkiállítás alatt, ami ez az első számú vendéglőnek számított Párizsban. A második szintet - 116 méter magasságban - tudományos kísérletek színhelyének szánták, ám később a Le Figaro szerkesztősége foglalta el. A harmadik emeletről pedig csodálatos kilátás nyílik Párizsra.  Ha valakinek azt mondjuk, Párizs, nagy a valószínűsége, hogy mindenkinek ugyanaz a szó jut eszébe legelőször: Eiffel. Többen Párizs ékkövének nevezik azt a 324 méter magas, lélegzetelállító látványt nyújtó acél tornyot, amit G. Eiffel, a francia hídépítő, tervező mérnök adott nekünk. Talán kevesen tudják, hogy a torony az I. világháborúnak és a kémkedésnek köszönheti, hogy még ma is áll. Sőt, egyszer még ócskavasnak is el akarták adni. Az Eiffel tornyot manapság évente több mint 6 millió turista látogatja meg. 1889-es megnyitása óta több mint 200 millióan látták és ez a tábor természetesen egyre csak gyarapodik! Olyan hírességekkel nagyobb márkanevek és cégekkel vetekszik, mint például a Coca Cola, vagy a Nike, azzal a különbséggel, hogy míg a Nike például több millió dollárt fektet a reklámokba és a különböző médiákba, addig az Eiffel torony a pletyka médiát használja fel, hogy a hírnevét fent tartsa. A tornyot kétféleképpen is meghódíthatjuk. Néhány Euróért lifttel is felmehetünk, de a kalandvágyóbbak a lépcsőt választják. A torony tetejéig 1665 lépcsőfok vezet, ám biztonsági okokból csak a 2. emeletig lehet felmenni, onnan lifttel kell tovább menni. Ez körülbelül 700 lépcsőfokot jelent. Odafent Párizs gyönyörű látképe tárul elénk. Innen minden nevezetesség jól látható és tiszta időben akár 60-70 km-re is ellátni. A turistákat itt 4 étterem, 8 ajándékbólt, illetve egy különálló, saját postahivatal is várja, ahol üdvözlő lapukat egyedi Eiffel tornyos pecséttel látják el. Sőt, itt található a világon a legmagasabban elhelyezkedő mellékhelyisége is. A torony már hajnalban felkészül az aznapi napra. Ebben egy körülbelül 500 fős stáb segíti, akik takarítókból, asztalosokból, hegesztőkből, mérnökökből, lakatosokból és idegenvezetőkből áll. Sőt, a toronynak még saját rendőrsége is van, akik ügyelnek a vendégek és természetesen a torony biztonságára. Ebben segít még az a 100 kamera, ami a látogatókat figyeli. De rengeteg műszer van még, amit érdekességképpen meg szeretnék említeni. Például azok a szenzorok és mérőműszerek, amik segítenek abban, hogy előre jelezzék Párizs várható időjárását. De a legérdekesebb az a műszer, ami a torony kilengését mutatja. Az eddig legnagyobb regisztrált kilengés 15 cm volt. Hogy mi ennek az oka? Megmagyarázom. Mindennek az oka a nap. A napsütés és a hő hatására a fém kitágul. A szerkezetet úgy építették, hogy ezt a kitágulást és az ebből következő változásokat kövesse. Mivel a torony alja szilárd és a teteje rugalmasabb, ezért nem okoz gondot ez a művelet. Reggel, mikor a nap keletről süt, a torony teteje nyugatra dől, majd a nap útját követve köröz addig amíg vissza nem ér eredeti pozíciójába. Az Eiffel torony több mint 100 éves, ám ez az időszak nem igazán hagyott nyomot rajta. Egy egész brigád segít ebben, hogy a tornyot mindig tökéletes állapotban tartsák a látogatók legnagyobb örömére. Ehhez 25 tapasztalt hegymászóra, 15 hónapra és 60 tonna festékre van szükség. Az átfestést 7 évente kell elvégezni, hogy megakadályozzák a műemlék rongálódását. Ám ez a művelet korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. A festőknek le kell küzdeniük egy bizonyos optikai csalódást. A eredeti színe az alsó részén a sötétebb háttér előtt világosabbnak, míg a fenti részen a világos égbolt előtt sötétebbnek tűnne. Így ha a torony egy színnel lenne lefestve a teteje sokkal sötétebbnek látszana. Ezért alkalmazzák az a megoldást, hogy a tornyot három színárnyalattal festik le. Ahogy haladnak feljebb egyre világosabb árnyalatot használnak, így a torony ránézésre egyszínűnek tűnik. A laikus szem ezt a különbséget szabad szemmel észre se venné, de a hatás érdekében ez a mozzanat elengedhetetlen. A munkálatok 1,6 millió dollárba kerültek, ami mai értékét nézve közel 80 millió dollárnak felel meg. Azt tudni kell, hogy Eiffel ezt az összeget magára vállalta, de hamarosan meg is térült neki. Az építkezés 26 hónapig tartott, ami egy fantasztikus eredmény, mert az addigi legmagasabb építmény a Washington emlékmű közel 30 évig épült. Az építés során viszont számos probléma merült fel, amit meg kellett oldani. Sokan féltek attól, hogy a szerkezet egyszer csak a franciák fejére fog borulni, mivel a torony a Szajna partjára a vizes talajra épült. De Eiffel ezt is megoldotta. A vasszerkezet szilárd beton alapokon nyugszik, ám ezt az alapozást a vízszint alatt kellett elvégezni. Erre egy speciális búvárharangot építettek, ami kiszorította a vizet, így a munkások gond nélkül ki tudták termelni a földet és lehelyezni a beton alapokat, amire aztán a vas tornyot építették fel. A másik probléma amit meg kellett oldani az a szél volt. Mivel az épület több mint 300 méter magas volt, számolni kellett a széllökésekkel, nehogy agy nagyobb széllökés eldöntse. Precíz számítások alapján készültek el a torony ívei pont ennek a problémának a kiküszöbölésére. Az ívek, nem esztétikai szempontok, hanem statikai szempontok alapján készültek. Az ívelt pillérek ugyanis stabilabbá tették az egész építményt. Sokan azt hinnék, hogy a lenti négy boltív is a stabilitást szolgálja, pedig ez nem így van. Persze valamiféle stabilitást adnak a toronynak, de nem ebből az okból készültek, ezek csupán esztétikai értéket képviselnek a kornak megfelelő építészeti stílust követve. Az első osztályú tervezőmunka mutatható ki a liftek megalkotásánál is. Ezek voltak akkoriban az első olyan felvonók, amik ferdén közlekedtek. Kezdetben ezek a felvonók még nem voltak olyan stabilak, mint most és jobbra balra billegve tudtak csak feljutni a célba. Évente ezek a liftek körülbelül 100.000 km-t tesznek meg, kétszer annyit mint az egyenlítő hossza, mégis nagyon ritkán szorulnak felújításra. Ennek a titka az, hogy a szerkezetet hetente kétszer állati eredetű zsírral kenik, amit a közeli vágóhídról hozatnak. A zsírt felmelegítik, majd rákefélik a felületre, és mikor kihűl, az olajjal szemben megszilárdul, így nem folyik szét a gépházban, hanem a helyén marad, ahol folyamatosan ki tudja szolgálni az igényeket. A tornyot 1889. május 15.-én nyitották meg a nagyközönség számára de ekkor még nem működött a lift, hiszen nem készült el. A látogatók viszont nem riadtak vissza. Négy napi keresetükért fel lépcsőzhetek a torony tetejébe. Az első 2 évben több mint 2 millióan látogatták meg Eiffel építményét, aki így a befektetett pénz többszörösét kapta vissza. Ezután az 1920-as években csökkent a torony népszerűsége, a kormány többször is napirendre tűzte a torony lebontását. Ezekben az években történt meg az a hihetetlen eset is mikor egy ravasz csaló, bizonyos Victor Lastig kétszer is eladta ócskavasnak a tornyot. Sose derült ki mennyit kapott érte, de mikor másodszor is túltett rajta Amerikába próbált szökni, ám ott elkapták, letartóztatták és végül az Alcatrazban végezte. A torony végül megmenekült. Ezt a világháborúnak köszönheti, ugyanis a torony tetején a kémhálózat erőteljesen működött és innen fogták el a rádió adásokat és fejtették meg a nácik titkos kódolt üzeneteit. Már a torony megnyitásakor folytak itt kísérletek. Eiffel saját labort hozott létre itt, ahol főleg gravitációs kísérleteket folytatott. Itt kezdődött az ejtőernyő kikísérletezése, és a repülőgépek, bombák tervezésének folyamatai. Később a torony tetején kommunikációs kísérleteket is folytattak, mégpedig sikeresen. Ma már nem fenyeget az a veszély, hogy valaha is le akarják bontani. Ám a híres Eiffel torony még ma is tart bemutatókat nekünk. Éjszaka fénybe borul és úgy ragyogja be a párizsi éjszakát. A szerkezet olyan speciális szenzorokkal van felszerelve, hogy figyeljék az adott időjárási és fény viszonyokat, hogy mikor is kapcsolják be az égőket. A torony teljes egészében 300 speciálisan erre a célra kifejlesztett égőt hord magán, amik napi 260 dollár értékű áramot fogyasztanak. Ezek az égők speciálisan úgy lettek kitalálva, hogy mikor megvilágítják a tornyot, a festékkel kölcsönhatásban vissza tudják adni azt a híres arany színt, amit éjszakánként láthatunk a tornyon. Aki Párizsban jár, az mindenképpen látogassa meg az öreg hölgyet, aki nappal megdobogtatja szívünket erőteljes megjelenésével, éjszaka meg beragyogja lelkünket csodálatos fényeivel. Megközelítés: Legközelebb a 6. metróvonal Bir-Hakeim állomása van. Ha RER-rel utazunk (C vonal), akkor érdemes leszállni a Champs de Mars - Tour Eiffel megállónál, ez talán még közelebb is van, mint a metróállomás. Busszal a tornyot megközelíteni a 69-es, a 82-es és a 87-es járatokkal lehet. Nyitvatartás: Lépcsők: 9:30 - 18:30-ig. Júniustól augusztusig éjfélig vannak nyitva. Liftek: szeptember és május között 9:30 - 23 óráig, június és augusztus között pedig  9 - éjfélig üzemelnek), Bastille, (Az építését még 1369-ben rendelte el V. Károly francia király, akit Bölcs Károlynak neveztek. Ekkoriban - a százéves háború harminckettedik esztendejében - nagy szükség is volt a főváros megerősítésére, mert az angolok sorra aratták győzelmeiket Franciaország területén.  A Bastille Párizs keleti kapuját védelmezte. Neve erődöt, bástyát jelent. 1370-ben kezdték meg az építését, és 1383-ban, VI., azaz Együgyű Károly uralkodása idején fejezte be Hugues Aubriot, a párizsi kereskedők elöljárója. A hagyomány szerint egyébként ő lett az erőd első foglya. A francia történelem polgárháborús időszakaiban, amikor a király kiskorúsága vagy tehetetlensége miatt a központi hatalom meggyengült, a fővárossal együtt a Bastille is gyakran gazdát cserélt. A Caboche-lázadás idején például, 1413-ban a párizsi nép foglalta el. 1418-ban a burgundiai párt, majd két év múlva a megszálló angol csapatok kezére került, akiket csak 1436-ban, a százéves háború vége felé sikerült elűzni az erődből és a fővárosbó1. A XVI. századi vallásháborúk utolsó szakaszában, 1588-ban a Guise herceg vezetése alatt álló katolikus Liga foglalta el, és a következő évben hatvan, megbízhatatlannak tekintett parlamenti tanácsost zárattak a Bastille börtöneibe. Miután IV. Henrik király 1594-ben bevonult Párizsba, az erőd kormányzójává miniszterét, a híres Sully herceget nevezte ki, aki az ország pénzügyeinek újjászervezése során a saját számára is nagy vagyont halmozott fel.  A XVII. század közepén, az úgynevezett Fronde-lázongásokkal a francia főnemesség megkísérelte visszaszerezni politikai hatalmát, amelytől az abszolút monarchia megfosztotta. 1652. július 2-án a Bastille tornyairó1 Montpensier hercegnőnek, az elűzött király unokanővérének parancsára ágyútűzzel fogadták a Párizs visszafoglalásáért harcoló királyi csapatokat.  Ez volt az utolsó fegyveres akció az erőd környékén - Párizs terjeszkedésével a Bastille hamarosan minden katonai jelentőségét elveszítette. A francia főváros kinőtte a régi városfalakat, a Bastille városvédő erődből fokozatosan állami börtönné változott.  A börtönt 1789-ben rombolták le, a francia forradalom során, ma már csak egy oszlop-emlékmű őrzi a helyét.), Louvre (A világ egyik legnagyobb és legrégebbi múzeumaként számon tartott párizsi Louvre eredetileg királyok rezidenciájául szolgált, ami évszázadok alatt számtalan jelentős átépítésen ment keresztül. Uralkodóváltásoknál az átépítések, a renoválások, a bővítések mindennaposak voltak a palota életében. Erdetileg Fülöp Ágost francia király a Szajna jobb partjának védelméül szánta, később – a belső városfal felhúzása után – IV. Károly lakhatóvá is tette a palotát. Kulcsfontosságú szerephez azonban csak később, a 16. században, II. Henrik korában jutott. Amikor XIV. Lajos udvarával együtt átköltözött Versailles-be, a Louvre kikerült a figyelem központjából, így építkezéseit elhanyagolták.  A nagy francia forradalom időszakában az épületegyüttes új funkciót kapott: az egykori királyi palotát 1793. augusztus 10-én múzeumként nyitották meg. Kiállításai a forradalom alatt nemzeti tulajdonná nyilvánított királyi kincseket és nemesi értéktárgyakat mutatta be.  Napóleon ugyan még visszaköltözött a Louvre-ba, és unokaöccse, III. Napóleon is jelentős összegeket fordított az épületre, a 19. század vége felé a világi hatalom az Elysée-palotába költözött át. A Louvre innentől kezdve már kizárólag csak múzeumként működött. Hosszú évtizedek folyamán óriási kiállítóhellyé bővült: 60 ezer négyzetméteren csaknem 30.000 kiállítási tárgy látható itt.  Évente mintegy 5 millió ember tekinti meg olyan mesterek alkotásait, mint Leonardo Da Vinci, Michelangelo, Albercht Dürer vagy Delacroix.), Saint Denis székesegyház (St. Denis-i apátsági templom szentélyét tartják (1140-43) az első gótikus épületnek. Suger apát alakíttatta át.  Ebben a templomban van eltemetve több nagy francia király, köztük Kis Pippin és XIV. Lajos is.) , Conciergerie (A 14.sz-ban épült, a francia forradalom idején börtönként szolgált. A Capet királyok egykori palotájának helyén épült, a szögletes óratornya 1334-ben épült. Három kerek oldaltornya: Caesar, Pénz-torony és a Szent Lajos. Híres rabjai:  -Montgomery, II.Henrik gyilkosa,  -Chatel, megsebesítette IV. Henriket,  -Ravaillac, aki megölte IV. Henriket.  A guillotine is ennek az udvarán állt.  Érdekessége, hogy  kivégzése előtt Mária Antoinette is eltöltött itt pár napot. ), Versaillesi kastély (A kastélyt XIV. Lajos király kezdte építtetni. A helyén eredetileg egy kis méretű, korai barokk vadászkastély állt. Ezt kezdte el átépíteni és bővíteni a művész-hármas: Levau, Lebrun és le Nötre. A munka első ütemében Levau körülépítette a meglevő kastélyt, s ahhoz csatlakozva egy újabb, nagyobb méretű előudvart alakított ki. Levau halála után Mansart vette át az irányítást. Az addig elkészült épülettömbhöz, mely a jelenlegi kastély kertre néző nagy rizalitja, két oldalról belső udvarok köré elrendezett szárnyakat csatolt, egységesítette a homlokzatokat s felépítette a kápolnát. Vele egyidejűleg Lebrun dolgozott az emeleti termek díszítésén, s a park kialakításán. A 18. században is bővített, végső formájában a versailles-i kastély egészében áttekinthetetlen, az együttes tengelyére merőlegesen elnyúló, megközelítően 500 m hosszú, terjengős épület. A homlokzatokat Mansart alakította ki, klasszikus hangvételű, tartózkodóan elegáns architektúrával. A földszintet vakív-sor, az első emeletet választékosan formált Colosseum-motívumok sora tagozza. A második emelet a főpárkányra ül rá. Az egyik oldalon a királyi, vele átellenben a királynői lakosztály szalonjai. A királyi lakosztály termeit a Háború szalonja, a királynő teremsorát a Béke szalonja zárja le. Közöttük húzódik a kastély legpompásabb helyisége a központi Tükörgaléria. A folyosószerűen elnyúló terem oldalfalait márvány pilaszterek tagozzák s a kertre nyíló ablakokkal szemben hatalmas tükrök díszítik. A boltfelületet dekoratív stukkó keretrendszer osztja. A keretek között kimaradó, váltakozó nagyságú mezőket gazdag színhatású festmények töltik ki. A kastély mögött terül el a versailles-i együttes legnagyobb értéke, az óriási park. A sugárutak mentén szerveződő kertet virágdíszes teraszok, lépcsők, szökőkutak, tágas vízmedencék gazdagítják. Van benne növényház, nyírott cserjékkel kiképzett labirintus, antik körtemplomot utánzó pavilon, festői majorság, színház és az udvari élet kényelmét, a szórakozást szolgáló számos más épület.), Rodin múzeum (Ez a múzeum, amit Hotel Biron-nak neveztek őrzi Auguste Rodin szobrász legtöbb művét.), Invalidusok temploma (Más néven Hotel  des. Párizs egyik legnevezetesebb épülete, építését 1670-ben kezdték Libéral Bruant tervei alapján. 1680-ban Jules Hardouin Mansart irányításával fejeződik be, akinek a nevéhez fűződik a templomhoz tartozó Saint Louis templom. A templom 1840 óta őrzi Napóleon hamvait.), Operaház (A Haussmann-féle városrendezés részeként az Opera sugárút tengelyében épült. Tervezője, Charles Garnier hivalkodóan gazdag neobarokk stílusban dolgozott. A díszes főhomlokzat a Concorde tér Gabriel-tervezte palotáira emlékeztet. Azokhoz hasonlóan a földszint árkádíves, az emeletet oszloprend tagozza s a két szélső axis rizalitként kissé előrelép. Az architektúra azonban a zsúfolódó részletek miatt bizonytalanná oldódik. Finomkodóan aprólékos, az épület léptékéből kieső faragványok, szobrok kerültek minden olyan helyre, ahol a fő tagozatok között díszíthető felület maradt. A párizsi Opera a korabeli francia polgárság ízlésének jellegzetes megnyilvánulása.)  Moulin Rouge ( erről a szórakozóhelyről csak annyit, hogy mindenki saját maga alkosson véleményt róla, Jó szórakozást…), Concord tér ( egy fontos csomópont Párizs északi felén közel a Szajnához.  Jobb oldalt a Tülériák Kertje, baloldalt pedig a híres sugárút, a Champs Elysées. A téren két nagy szökőkút és középen pedig II. Ramszesz obeliszkje látható.), Pompidou központ (A meglehetősen különleges épület a '70-es években készült, a modern és a kortárs művészet támogatására és bemutatására, az akkori köztársasági elnök, Pompidou kezdeményezésére. Az Eiffel-torony, és hasonló látványosságok mellett talán meglepő, hogy ez az épület az egyik leglátogatottabb hely Párizsban. Szokatlanságát a külsejére helyezett szerkezeti elemek és közműberendezések adják. Az épület földszintjén ideiglenes kiállításokat lehet látni. A negyedik és ötödik szinten van kiállítva a Modern Művészeti Múzeum több mint 40 000 munkájának harmada. A központban működő könyvtárnak 2500 folyóirata van, köztük számos angol nyelvű újság és magazin. Találhatók itt mozik, CD- és videó központ, táncos és színházi előadásokra alkalmas helyek. A központ előtti tér híre már kevésbé jó, ugyanis hemzseg kábítószerárusoktól és zsebesektől), Pantheon (amelyben ma Franciaország nagyjai nyugszanak, hányatott sorsot élt át. Anyagi nehézségek után éppen a forradalom kitörésére készült el ez a templomóriás és már a forradalmárok is úgy döntöttek, hogy a leghíresebb franciáknak állítanak benne emléket. Abban azonban ők sem tudtak megegyezni, ki méltó erre. Később Napóleon visszaadta az egyháznak, majd 1885-ben dőlt el végleg, hogy a legdicsőbb franciák csarnoka lesz. Az altemplomban található többek között Victor Hugo és Emile Zola, Voltaire és Rousseau, a matematikus Monge és Lazare Carnot, valamint a két Nobel-díjas fizikus: Perrin és Langevin sírhelye. A nyughelyek többsége a széles főfolyosóról nyíló kis kamrácskákban van, ráccsal védve a túlzott kíváncsiskodóktól. Kivétel Rousseau koporsója, amelybe akarva-akaratlan belebotlik a látogató, majd a koporsóból kinyúló, a felvilágosodás fáklyáját tartó (fából faragott) kéz látványától kissé felborzolt idegekkel folytatja útját.),Sacre Coeur ( A  Montmartre  tetejét,  amint   ez közismert, a Sacre-Coeur bazilika foglalja el. Bűntudat gyümölcse, a   Montmartre   a   kommün  alatt  játszott  szerepét   igyekezte elfelejtetni  vele. Épitészeti  szempontból általában elrémítő  példaként  szokták emlegetni.  Leginkább  úgy  lehetne  lefesteni  mint  a  Taj-Mahal papírmasé  kiadását  -  nem  csoda, hogy  megépítése  óta  folyton restaurálják. Belülről inkább ortodox templomra hasonlít  -  semmi nyoma   a   gótikus  templomok  világos  szárnyalásának.),Notre Dame (Építése a város központját alkotó Cité szigeten 1163-ban a szentéllyel kezdődött, és a hosszházzal, végül a főhomlokzattal 1250-ig folytatódott. Öthajós hosszháza az egyhajós, alig kiugró keresztház közbeiktatásával azonos keresztmetszetű, félkörben záródó, kettős körüljárós szentéllyel folytatódik. A belső oldalhajók fölött karzat húzódik. A szélső oldalhajókhoz és a körüljáróhoz a támpillérek között utóbb kápolnasor épült. A főhajó oldalfalai háromszintesek. A magas, csúcsíves árkádokat kör keresztmetszetű pillérek hordják. A pillérfők abakuszáról a boltvállakig felnyúló karcsú, hármas oszlopkötegek tagolják függőlegesen az oldalfalakat. Közöttük az árkádok fölött - trifórium helyett - a karzat vakárkádokba foglalt hármas nyílásai törik át a falat. Legfelül - az eredeti alsó kör- és a felső csúcsíves ablakok helyén - nagy csúcsíves ablakok adják a bazilikális bevilágítást. A főhajót és a keresztház szárait hatsüveges, a négyezetet, az oldalhajókat és a karzatokat keresztboltozatok fedik, a körüljárók ívét háromszögű boltsüvegek. A nyugati főhomlokzat közel négyzetes felületét támpillérek három szakaszra osztják, de jellegét a vízszintes tagolás adja. A három, gazdag szobordíszű, tölcséres bélletű, csúcsíves kapu fölött a királygaléria szobrokkal kitöltött fülkesora húzódik, felül finomművű, áttört mellvéddel lezárva. Fölötte a főhajó szélességében nagy, sugaras mérművű rózsaablak nyílik, kétoldalt nagy vakárkádban két-két csúcsíves ablak. A homlokzatot karcsú oszlopokon nyugvó, fonódó csúcsívsorral galéria zárja le. E mögül emelkedik ki a két torony sisak nélkül befejezetlenül, egyenesen záródó felső szintje, karcsú, csúcsíves ablakpárokkal áttörve. Az oldalhomlokzatokat, amelyeket a keresztház oromzatos véghomlokzatai szakítanak meg, a támpillérek és az egymásfölötti támívpárok tagolják. A felső támívek merészen ívelnek át osztatlanul a két oldalhajó fölött. A keresztház későbbi homlokzatain az oromzatos kapuzat fölött csúcsíves ablakok sora húzódik. E fölött pompás, sugaras mérművű, színes üvegezésű rózsaablak tölti ki a négyzetes falmezőt. A Notre-Dame székesegyház kiforrott szerkezeti rendszerével, jól áttekinthető, világos belső terével, nyugodt, kiegyensúlyozott homlokzataival és gazdag szobordíszével a korai gótika egyik legszebb emléke.), Nos Párizsról talán ennyi , talán még sok is, a vidéki kiruccanásokról  a Franciáknál is jártam 2 –ben olvashattok és ha nem férne bele Disnyeland akkor az kap egy 3. fejezetet, de megpróbálom a két részbe összehozni az országot.