Isztambul előző történelmi nevein Bizánc, Konstantinápoly több mint 12 milliós lakosságával Törökország legnagyobb városa, annak kulturális, művészeti és gazdasági központja, illetve 1923-ig fővárosa. A város a Boszporusz és a Márvány-tenger két oldalán terül el, s területileg ugyan csak kisebb része van Európában, mégis európai városnak tartják. Különleges fekvése, római kori, bizánci és oszmán építészeti emlékei, valamint a múzeumaiban és palotáiban fellelhető művészi alkotások révén a turisták kedvelt úticélja lett. A város ősét, Büzantiont i. e. 667-ben, alapították. I. e. 64-ben rómaiak a város nevét Byzantiumra latinosították. A települést Nagy Konstantin császár átépítette, majd 330-ban Nova Roma (Új Róma) néven az ország fővárosává tette. A régi-új város Konstantinápoly néven vált ismertté. A törökök átvették az eredeti nevet Konsztantinije formában, s a görög Sztanbulin elnevezést is Iszlambolként; mindkét változat használttá vált a hivatalos iratokban, s az is maradt egészen az Oszmán Birodalom összeomlásáig (1923). Ez idő alatt török fővárosként gyarapodott; ezen rangját azonban a köztársaság kikiáltásával elvesztette: az állam Ankarába tette át székhelyét. Atatürk 1928-as rendelete alapján megkapja az Istanbul nevet. A fővárosi rang elvesztése után Isztambul egy időre megrekedt a fejlődésben, s csak az 50-es években indult változásnak. Az építkezések azonban nem egyszer történelmi emlékek pusztulásával jártak. Az 1970-es évektől a lakosság gyors növekedése figyelhető meg: Anatóliából sokan költöztek be a városba munkát keresve. Isztambul ma Törökország kulturális és gazdasági életének a központja, évi 133 milliárd dolláros bevételével a világ 34. leggazdagabb városa, 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa. A város képe folyamatosan változik, fejlődik. A görög, római és bizánci időkben Isztambul nagyrészt a mai európai oldalt jelentette, és csupán az ázsiai oldal egy kis szeglete tartozott hozzá, de ezek is inkább számítottak különálló városoknak (Chryopolis és Chalcedon; a mai Üsküdar és Kadıköy negyedek). A régi Konstantinápoly a mai Isztambulnak csupán egy töredéke Az 1800-as évek elején a galatai városfalat lebontották, hogy a város terjeszkedhessen, csak a Galata-torony maradt meg belőle. Az új kerületek közé tartozik Beşiktaş, Şişli és Nişantaşı is. Isztambul gyors növekedését ellensúlyozandó, számos magas épületet emeltek a város több pontján, a környező kisvárosok és falvak pedig beleolvadtak az egyre terjeszkedő nagyvárosba. A legmagasabb irodaházak és lakóépületek Levent, Maslak és Etiler kerületekben találhatóak, a Boszporusz híd és a Fatih szultán híd között. Levent és Etiler számos kiváló bevásárlóközponttal büszkélkedhet, mint például a több díjat nyert Akmerkez, a Kanyon Shopping Mall, a Metrocity, a Mayardom vagy a Mayadrom Uptown. Akmerkez (Etiler) az egyetlen bevásárló központ a világon, mely elnyerte már mind az Európa Legjobb Bevásárlóközpontja és a Világ Legjobb Bevásárlóközpontja címet.  Törökország legnagyobb cégeinek és bankjainak székhelye is ezekben a negyedekben van. A 20. század második felében az addig csendes, főként nyári lakokkal és hatalmas fenyvesekkel rendelkező ázsiai oldalon ugrásszerű urbanizáció ment végbe. Itt épült meg a 6 km hosszú, elegáns Bağdat sugárút, ahol neves éttermek, márkás üzletek találhatóak. Mivel az 1960-as évekig ez a rész tulajdonképpen szinte lakatlan volt, könnyebb volt az infrastruktúra kiépítése, és a várostervezés is beláthatóbb lett. A terület igazi fejlődése az E5-ös ankarai autópálya megnyújtásának köszönhető. A fejlődéshez hozzájárult a kényszer is: egyre többen települtek be (és települnek ma is) az ország anatóliai régióiból Isztambulba. Ma a város ⅓-a az ázsiai oldalon lakik. Isztambulban jelenleg is óriási gondokat okoz a közlekedés. A városban mintegy két és fél millió gépjármű található (ami Törökország összes gépjármű-állományának ⅓-a), és ez a szám naponta kb. 500-al növekszik. A város hídjain naponta 400 000 gépjármű halad át Isztambulban gyakoriak és hosszúak a forgalmi dugók, különösen a reggeli és az esti órákban. A városi tömegközlekedés nem elég fejlett: Isztambulnak mindössze egy metró- és csupán négy – ebből kettő csak nosztalgiajáratként üzemelő – villamosvonala van. Az autóbusz-hálózat gyér, nem fedi le a város teljes területét; különösen rossz az elérhetősége az anatóliai oldal távolabb eső részeinek. Jelentős utasszállító kapacitással nem bír, inkább technikatörténeti érdekesség az 1875-ben, a londoni metró után a világ második legrégebben megnyitott földalattija, a nagyjából fél kilométer hosszú Tünel. A helyzet valamelyes javulását a most épülő Marmaray alagúttól és a modern metró meghosszabbításától várják. 2007-ben elkezdték kiépíteni a metrobus elnevezésű gyors autóbuszjárat-rendszert, melynek célja a forgalmas útvonalak tehermentesítése. Az óriási Büyük Otogara Sultanahmet tértől 10 km-re északnyugatra található a Bayrampaşa kerületben. A belvárosból az LRT-vel a legegyszerűbb elérni. A 168 pénztár és kapu, saját metróállomás, boltok, szálloda és éttermek a buszállomást egy kisebbfajta várossá formálják. Buszok ezrei közlekednek innen Európa és Ázsia majd' minden pontjára. Ankarába például a nap mind a 24 órájában legrosszabb esetben is 15 percenként megy egy busz. Isztambulnak két nemzetközi repülőtere van:Atatürk nemzetközi repülőtér (IATA IST) – Az európai oldalon található, 15 km-re délnyugatra a városközponttól, a Márvány-tenger partján. Két terminálja van, egy a nemzetközi és egy a belföldi járatok számára.  Sabiha Gökçen nemzetközi repülőtér (IATA: SAW) – A város ázsiai oldalán található, szintén a Márvány-tenger partján, Kadıköy-től (az ázsiai oldal egyik fő kompkikötőjétől) mintegy 40 km-re délkeletre. Alagút földrészek között A török állam újabb átjárót, ezúttal egy alagutat készül létrehozni az Európát és Ázsiát összekötő tengerszoroson, a Boszporuszon. A két korábban épült híd után ez lesz a harmadik összeköttetés Isztambul keleti és nyugati oldala között. A 13,7 kilométeres alagút érdekessége, hogy 1,5 kilométeres szakasza a tengerben, 55 méterrel a víz alatt halad majd. Isztambul négy autópályával van összeköttetésben, Isztambulban számos híd található, ezek egy része műemlék, Ázsiát Európával először a Köztársaság 50. évfordulójára, 1973-ban megépült Boszporusz híd kötötte össze, ma már a Fatih híddal osztja meg a kontinensek közötti forgalmat. Mindkét hídon használati díjat kell fizetni,. Isztambul Törökország legfontosabb tengeri kikötője, mivel a Boszporusz a Fekete-tenger egyetlen tengeri bejárata. Évente 57 000 hajó halad itt át, havonta átlagosan 5000. A nemzetközi egyezmények értelmében a húszezer tonnánál nehezebb hajók nem haladhatnak át a szoroson, éjjel pedig egyetlen hajó sem közlekedhet. A 20 000 tonnánál nagyobb repülőgép-anyahajók kiköthetnek Isztambulban, de nem haladhatnak át a Fekete-tengerre.Bár kikötőhelyek mind a két oldalon vannak, a legtöbb az ázsiai oldalon, Haydarpaşánál található, ahol mintegy 1987 méternyi rakpart húzódik.Az európai oldalon többek között a Dolmabahçe palota előtt lehet kikötni. A Bosporuszon átívelő két hidat a hajnali órákban nyitják fel, a hajók ekkor haladhatnak át. Amikor a hidakat felnyitják, a Boszporuszon keresztben nem közlekedhetnek a személyszállító hajók. Városi tömegközlekedés: Zeytinburnu és Kabataş között jár Isztambul modern villamosa, amely a történelmi félsziget fő közlekedési eszköze. Reggel 6:00 és éjfél között közlekedik a 14 km hosszú vonalán, 24 állomását jó esetben 43 perc alatt futja be az ABB által gyártott szerelvény. Általában védett pályán halad, de a Topkapi palota környékén és Eminönüben a keskeny utcákon az autók is a síneken közlekednek, így a közlekedési dugók a villamost is lelassítják. 1992-ben nyílt meg a normál nyomtávolságú villamos vonal Sirkeci és Topkapi között. 1994 márciusában elérte Zeytinburnut, majd 1996-ban Eminönü forgalmas kikötőjét. 2005. január 30-án a vonal tovább bővült Kabataşig, így 44 év után ismét villamos szeli át az Aranyszarv-öblöt. Míg '93-ban még csak 26 millió, 2004-ben már több mint 50 millió utast szállított. Taksim és Kabataş között már elkezdték építeni a Tünelhez hasonló földalatti kisvasutat, mely összeköti majd ezt a villamos vonalat a Taksim alatt haladó metróval. A villamos az Istiklal („Függetlenség”) sugárúton (Istiklal Caddesi) fut végig a Tünel és a Taksim tér között. Az első villamosok 1869. szeptember 3-án indultak el Isztambul utcáin a Tophane-Ortaköy vonalon. (Párizsban 1854, Londonban 1860 óta villamosozhatnak az emberek.) 1928. június 8-án indult el az első villamos az ázsiai oldalon Üsküdar és Kisikli között. 1939-ben államosították, 1939. június 16-ától a város tulajdonába kerültek a vonalak. 1950-re a villamos vonalak hossza elérte a 130 km-t. Az európai oldalon 1961. augusztus 12-én, az anatóliai oldalon 1966. november 14-én szüntették meg a villamos vasutat. (1961. május 27.-én trolibuszokat állítottak forgalomba Topkapi és Eminönü között a megszűnő villamos helyett, de csakhamar ezeket is leállították.) 1990-ben a Tünel-Taksim vonalon, 1640 méteres pályahosszon újraindították a régi isztambuli villamosokat, főleg turisztikai látványosságként. 2003. november 1-jén az anatóliai oldalon is újraindult egy nosztalgiavillamos Kadiköy és Moda között, a 2,6 km hosszú pályán 10 állomással.   Az LRT (Metro) vonal Aksaray és Kartaltepe között 1989. szeptember 3-án nyílt meg. Azóta lépésről lépésre bővítették, 2002-ben elérte az Atatürk repülőteret. A 19,3 km-es pályán (ebből 4,4 km föld alatt) 18 állomása van, az autóforgalomtól teljesen elválasztva közlekedik. Keresztezi a gyorsvillamos útját (például Aksaray megállónál), így olcsó és gyors alternatíva a repülőtér és a történelmi belváros között. Havalimani a reptéri megálló. A belvárosba tartva Zeytinburnu-nál át lehet szállni a villamosra a végállomásán, vagy maradni az LRT végállomásáig és az Aksaray/Yusufpasa megállónál átszállni. A metró építése 1992-ben kezdődött, és az első vonal 2000. szeptember 16-án nyílt meg Taksim és 4. Levent között. A vonal 8,5 km hosszú és 6 állomása van, melyek – a budapesti 3-as metróhoz hasonlóan – mind különböző színűek. Jelenleg 8 darab 4 kocsis szerelvény fut átlagosan 5 percenként, napi mintegy 180 000 embert szállítva. A szerelvény 12 perc alatt ér végig a vonalon. A pályát a felszín megbontásával építették, és egy 9,0 erősségű földrengésnek is ellenáll. A metrót már építik is tovább Taksim és Yenikapi között, az Aranyszarv-öblöt egy hídon keresztezi majd a vasút. Yenikapinál csatlakozik majd a könnyű vasúthoz és a HÉV-hez. Ez a bővítés 5,4 km-t és 4 állomást tartalmaz. Később északon is továbbépítik a metrót 4. Levent és Ayazaga között. Isztambul tömegközlekedésének java részét a buszok adják. 2001-ben a buszok száma elérte a 2580-at, melynek nagyjából fele Ikarus gyártmányú. Jelentős gyártmányok még: MAN, Mercedes-Benz és DAF. 1985 óta magánbuszok is részt vehetnek a tömegközlekedésben ezek között található 89 emeletes busz is. A buszok napi mintegy 448 000 km-t futnak a 468 vonalon, 7889 megállót érintve. 2003-ban 435 millió ember utazott velük. Az isztambuli metrobus egy gyors buszjáratokból álló tömegközlekedési rendszer, mely 2007 szeptembere óta üzemel, egyelőre két vonalon, Avcılar–Topkapı és Beylikdüzü–Kozyatağı között, utóbbi vonalat 2008 szeptemberéig kibővítik. A járatokat az İstanbul Elektrik Tramvay ve Tünel İşletmeleri cég üzemelteti, 385 járművel, 42 illetve 32 másodpercenként indítanak buszokat. A metrobus-rendszer bevezetésével az első vonalon a menetidő 67 percről 22 percre csökkent, a második vonalon pedig 54 kilométert 80 perc alatt tesz meg egy járat. A jelenlegi útvonalak bővítése mellett új útvonalakat is terveznek. A dolmuş fix útvonallal, de menetrenddel nem rendelkező minibusz. A taxi és a busz keveréke. Törökország majd' minden városában megtalálható, bár Isztambulban és Ankarában a közlekedési káosz elleni harc során próbálják visszaszorítani. Általában magántulajdonú, 14 fő körüli kisbuszok látják el a tömegközlekedés ezen ágát. A dolmuş jelentése „megtelt”, ez a név a szolgáltatás elvéből alakult ki: a kisbuszok akkor indulnak a szélvédőjükön kifüggesztett célállomás felé, amint a megfelelő számú utas összegyűlt a járművön. A menetdíj fix, valamivel magasabb, mint a buszjegy – viszont cserében a jármű rugalmasan megáll bárhol. A dolmuş-sofőrök agresszív vezetők hírében állnak, a közlekedési szabályokat nem mindig veszik teljes mértékben figyelembe, de talán pont ez teszi lehetővé a hatékony utasszállítást a néhol kaotikus közlekedésben. Isztambulban a dolmuşok főleg a külvárosokat kötik össze a fő közlekedési gerinchálózattal. Így metróállomások (például Taksim tér), ill. kikötők (például Üsküdar) környékén találhatók dolmuş-állomások, melyeket kék négyzet alapon fehér D betűs tábla jelez. Mivel Isztambult szinte minden irányból víz veszi körül, a kompok fontos részét képezik a mindennapi közlekedésnek. Jelenleg 15 vonalon 27 kikötőt kötnek össze a kompok a Boszporusz és a Márvány-tenger partjainál. A 20 régimódi komp 61 millió utast szállít évente. 1987. április 16-án gyors katamarán vízibuszok is forgalomba álltak az IDO  cég üzemeltetésével. Ma 28 gyorshajó segíti a közlekedést, ebből 6 autókat is szállít. A fő vízibuszkikötő a Yenikapi Feribot Terminali, az Aksaray tér mellett. A Kabataş szintén forgalmas gyorshajóállomás. A vízibuszok gyorsabbak, ezért főként a hosszabb vonalakon járnak, a rövidebb utakon a „tradicionális” kompok szállítják az utasokat. A Demokrácia Park fölött, Taksim és Maçka (Boszporusz partja) között található az 1993-ban épült libegő. Az utazás alig 3 percig tart a 333 méter hosszú vonalon. A két kabin 6 ülése naponta körülbelül 1000 utast szállít.